Az elmúlt egy hónap

Egy hónapja érkezett meg hozzánk a kicsi. Ez óriási öröm volt, és mivel gyönyörű, és nyilván tökéletes is, örömmel kürtöltem világgá boldogságunkat. Na és ekkor jött ez első keserű pillanat. Attól, hogy én szívesen megosztanám ha nem is a világgal, de legalább a családdal az örömömet az nem azt jelenti, hogy ő is kíváncsiak rá. Ez még most is nagyon fáj. Nem vagyunk a tágabb értelemben vett családdal (tesók) olyan hű de szoros kapcsolatban, de azt gondoltam ennyire azért nem vagyunk távolságtartók, hogy ne jönnének el akkor amikor bővült a családunk. Merthogy nem jöttek. De volt aki még azóta fel sem hívott, pedig a testvérem.
Hívtuk őket gyertek nézzétek meg, ha berobban megint a covid akkor nem lehet majd úgysem...de kitérő válaszokat kaptunk, most nagyon elfoglaltak vagyunk, most ne....és hab a tortán amikor a mama is "elzavart" minket, pedig hozzá elvittük volna megmutatni. Ezt sosem fogom megbocsátani neki.
Szóval levontam a fájó következtetést, bár nagy a családom, sok a testvér, mégis csak mi 5en vagyunk, és a többiek távoli rokonok, még a mamák is.

Szóval ezzel a keserédes gondolattal töltöttük a napokat.

A pici szépen fejlődik, a nagyok imádják. Talán apa is. Na ő okozott még fájdalmas perceket: folyton azt nézegette kire hasonlít. Nem mondta ki, de tudom hogy arra gondol, övé a gyerek...kételkedik. Ismerve az előéletünket, korábban joggal merülhetett volna fel benne ez a gondolat. Igen, megcsaltam...a második után teljesen ellaposodott a kapcsolatunk, és nem hogy próbáltam volna azonnal javítani, inkább máshol kerestem a boldogságot. Persze kiderült, és én mint kis naiv fruska rádöbbentem mekkora barom vagyok, és mennyit veszíthetek...helyrehoztunk. De benne maradt egy tüske, ami most megint kibújt. Kerüli a konkrét kérdést, de tudom hogy jár rajta az agya. Pedig rá hasonlít a gyerek...láthatóan! Vannak napok amikor nem is foglalkozik vele. Amivel nem tudok mit kezdeni. Nem tudom hogy emiatt e, vagy mert egyéb gondjai vannak.
Feszült most, de nem beszéli ki. Én meg emiatt kiborulok...nem akarom hogy megint visszatérjünk az évekkel ezelőtti szar állapotba...nem tudom hogy miattam feszült e, vagy a munka, vagy az idióta anyja miatt...de én úgy értem távolságot tart tőlem, kötelező körök letudva aztán ennyi.
Mostanában van egy olyan érzésem hogy van valakije. Nem merek rákérdezni. Hogy is lenne jogom ehhez. És talán joggal kapom vissza amit okoztam...megint az a nő tűnt fel aki anno a második gyerek után is többször előjött...nem kapcsolat szinten (asszem). Hihetetlen. Akkor kiborultam, most csak figyelek. Kicsit úgy vagyok vele megérdemlem az élettől. És ha neki az az idősebb nő kell, akkor menjen. Szerintem nem vagyunk egy súly csoportban, sem korban sem sehogy...én már tudom, hogy mással sincs tökéletes boldogság, és nehéz elfogadni mások rigolyáit, és fordítva. Talán apának is át kell mennie ezen, hogy értékeljen engem.
Mindenesetre emiatt időnként úgy érzem teljesen egyedül vagyok. Pedig nagycsalád vagyunk...mégis egyedül...